Egy hittel tett jószándékú cselekedet és a gondviselés

A közeliekkel történt egy érdekes eset, ami számomra hatalmas tanulság a mai napig: Édesapám egyik testvére a főszereplő, aki a kedvenc nagybátyám is volt egyben, egy egyszerű ember nagy szívvel, Isten nyugosztalja, mert már nincs köztünk, ő mesélte korábban egy náluk tett látogatásom alkalmából. A kilencvenes évek közepén, a nyugdíjas évei elején esett meg vele az eset, amikor itt Romániában a lej értéke rohamosan csökkent. Ketten a feleségével éltek itt Domokoson, hisz gyerekük nem született, szerény körülmények között, hisz a TSZ-ben voltak állatgondozók, így kevéske volt a nyugdíjuk, amit a kis gazdaságukkal pótoltak, és csak addig nyújtózkodtak, amíg ért a takarójuk. Lehetett volna többjük is, de ők igényeik szerint olyan munkából éltek, amit mindig is szerettek, makulátlan szívvel és teljes lélekkel.

Azon a nyári vasárnap reggelen a bátyám felesége - akit Ángyinak szólítottuk - elmondta reggeli közben, hogy csupán 5000 lejük van még, ez akkor kettőjüknek a heti kenyerének ára, egyéb a kamrából és a pincéből kikerül, így kihúzzák a hétvégéig, akkor kapnak újra nyugdíjat. A reggeli után nemsokkal bekopogtak, hogy leégett XY gazdasági épülete és adományokat gyűjtögetnek. Felénk az a szokás, hogy ha a faluban tűz van, akkor utána a szomszédok, ismerősök a rá következő vasárnap gyűjtenek a porul járt családnak. Ekkor a kérés hallatán megkérdezték szokás szerint, hogy átlag ki mennyit adományozott mire a válasz az volt, hogy általában 5000-et. Ángyi, mint a kasszernő szomorúan nézett a férjére, mint a ház urára, aki bólintott, és hozzá tette, hogy "Add oda." A gyűjtögetők tisztességesen megköszönték, és a füzetjükbe felírták, aláíratták majd távoztak. Kettejük között egy rövid párbeszédben tisztázták, hogy ez volt a heti kenyerük ára, majd Bátyám megnyugtatta Ángyit, hogy még egy napra van kenyér, aztán majd lesz valahogy...

Hétfőn nálunk piac nap van, ide főleg akkoriban illett elmenni, még akkor is, ha semmit nem akart vásárolni az ember és ugye mint nyugdíjas ráértek, ott a piacon sok mindent hall és lát az ember, találkozik rokonokkal ismerősökkel. Bátyám is elment és egy adott pillanatban odajött hozzá valaki, aki tőlük az elmúlt évben megvásárolt egy kotlót és a fészekalj csirkét (annyi csirke, ahány tojás befér a tyúk alá, átlag 15, attól függően mekkora a tyúk). Az illető elmondta, hogy a csirkék olyan sokat tojtak az elmúlt hónapokban, hogy a tojásokból még eladni is jutott, és nagyon elégedettek a vásárral és örvend, hogy találkoztak, mert még rá akar pótolni a csirkék akkori árára, és adott neki 5000 lejt. Kapták mindezt akkor, amikor az utolsó lejüket odaadták jótékony célra. Hát ilyen az Isteni Gondviselés annak, aki hittel bátran cselekedik.

A Tükör törvényei:

1; Minden, amit a másikban kritizálok - ami ellen harcolok -, az bennem van.
2; Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál - és azt sértőnek találom -, az nincs feldolgozva bennem.
3; Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni - és, ha ez engem nem sért -, akkor az az Ő feldolgozatlan problémájuk, tökéletlenségük, melyet rám vetítenek, mert nem tudnak szembenézni vele önmagukban.
4; Minden, amit én a másikban szeretek, az bennem is megvan, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

"Ha azt gondolod, hogy minden valaki más hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Amikor rájössz, hogy minden Önmagadból ered, akkor megismered mind a békét, mind az örömöt."

Dalai Láma

Erre vonatkozik Jézus tanítása is miszerint meglátjátok a másik szemében a szálkát és nem veszítek észre a saját szemetekben a gerendát.

Csaba testvér és a 9 diófa

Egy idős néni áll a tavaszi
zimankóban az út szélén, fején karton
kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megállok,
felveszem   a nénit, és elkezdünk társalogni.

      Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra.
      Kérdés nélkül elkezd mesélni:

 -  Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát,
locsoltuk a közeli
patakból. Egy még abban az évben kiszáradt,   de  a többi gyökeret
eresztetT. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a
szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész
szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem
a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót
és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban   nagyon hamar el   tudom
adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha
nem,    ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak
tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És
most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis
facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk
ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben
biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot... "

Az autó halad a tavaszi verőfényben...
A néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek.

Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam.
Az utasom a reszkető kezével egy fél kilós   zacskó  dióbelet csúsztatott
az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott:
vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a
diófákat ültette...

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a
dióbelet nézem:      az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági
krízisre.

Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam
és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken
áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama
anyagi gondjaira.

Járható út.. Megyek, én is veszek tíz facsemetét!

Szeretettel,
Csaba testvér

"Amint bent, úgy kint" - a görög bölcs esete :)

Öreg bölcs üldögélt a Korinthoszba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.

- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthoszban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthoszban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni.

De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

A Mozi Vetítő Gépje - önismeret

A téli hideg és sötét holnapok monotonitását olvasással, tanulással szoktam színesíteni, hasznosan tölteni. Ez idén is így volt, ami nagyon hasznosnak bizonyult számomra, hisz olyan érdekes információk birtokába jutottam, ami nagyot változtat a világnézetemen, az emberekhez és az élethez való hozzáállásomon.

A múlt héten hallottam egy trénertől, F Lászlótól, hogy az igazi tudás az, amit meg merünk osztani embertársainkkal, így jutottam arra az álláspontra, hogy megosztom veled, kedves olvasóm.

A példa a saját ötletem, és bárki nyugodtan használhatja innentől kezdve. Pontosan nem emlékszem már, hogy mi kapcsán született meg bennem egy a megértés. A lényeg az, hogy olyanok vagyunk mint a moziterem régi vetítő gépje, pontosabban a gépben levő filmszalag. Az eddigi életünk során összeszedett tapasztalatok, információk, és a belőlük származó gondolatok mind mind felkerülnek kombinációban egy filmszalagra. Aztán az életünk során a filmszalag egyik tekercsről átmegy, mint a régi kazettákon a másik tekercsre, és hozzáadódik valami, majd tovább egy harmadik tekercsre, és ez folytatódik egészen az életünk utolsó órájáig.

És ezzel nem is volna különösebben semmi probléma, csak az a helyzet, hogy mint minden vetítő gépben, a mi esetünkben is van egy fényforrás, ami a szalag tartalmát lencsék által vászonra vetíti. És itt kezdődik a bibi. A fényforrás rajtunk kívül van, Úgy is elképzelhetjük, mintha egy erős reflektor lenne a hátunk mögött, és a bennünk lévő szalag tartalmát kivetítené az éppen előttünk lévő vászonra. A vászon a mi esetünkben a körülöttünk lévő eseményláncok folyamata.

Amikor például egy emberrel állunk szemben, és az a személy érzéseket vált ki belőlünk, a kellemes érzések azon minőségeinket mutatják meg, amiket szeretünk magunkban; a kellemetlen érzések megmutatják azon tulajdonságainkat, amiket nem szeretünk, elítélünk magunkban. (Vagyis az emberi kapcsolat egy tükör.) Ezt nagyon kemény elfogadni, és főként felelősséget vállalni az épp megélt tapasztalatért, viszont benne rejlik egy jobb életminőség lehetősége.

Azt még tudni kell, hogy általában amikor szembe állunk valakivel nagyítás van, vagyis hogyha én szoktam füllenteni, akivel épp szemben állok, az nagyobbakat füllent, éppen azért, hogy vegyük észre. Most ha engem zavar, hogy a másik füllentett, akkor nem szeretem azon tulajdonságomat, hogy füllenteni szoktam. S innentől kezdődik a kihívás, hogy az elítélés helyett merjünk magunkba nézni, hogy felismerjük a bennünk lévő szokást és elfogadni azt.

Így aztán minden találkozás az életünk során azért van, hogy megismerjük magunkat tökéletesen, és egyéniségünket csiszoljuk olyanra, ami a legkedvesebb számunkra. A poén pedig az, hogy minél ellenszenvesebb valaki, annál többet tanulhatunk, ők azok az emberek, akikért a leginkább hálásak kellene hogy legyünk, tisztelnünk és becsülnünk kellene őket, mert ők azok akik valóban szembesítenek a realitással.

És innentől számos dolog levonható, de azokat majd a későbbiekben :)
Üdv Laci :)

Az ablakon kinézve...

Két, súlyosan beteg ember feküdt
ugyanazon kórteremben.

...Egyikük minden nap délután
felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét.

Az ágya a kórterem egyetlen ablakához
közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak
feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről,
gyerekekről, a katonakorukról,
a nyaralásaikról, ahogy az szokásos
ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt,
minden délután, amikor felült, azzal
töltötte az időt, hogy elkezdte közvetí-
teni a másiknak, mit lát az ablakon át
a kinti világból.

A másik ágyon fekvő embert egy idő után
szinte csak ezek a színes beszámolók
tartották életben,már alig várta őket,
ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített
parkra nézett.

Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és
gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal
rajta.

Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyá-
sok mellett órákig, egymásba felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti
világot, a másik, folyton fekvő behunyta a
szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a
parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.

Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,
maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása
alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az
ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában,
mert az éjjel csendben elaludt örökre.

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az
elhunytat

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyban
fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve
őt azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult
az ember és megdöbbenve látta
:..........az ablak egy tűzfalra néz.

Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal,hogy olyan szépnek festette le az
ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem
láthatta a falat sem .

Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta
a férfinak
Tanulság:

Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem
törődve saját helyzetünkkel.

Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha
derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,
megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold
össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem
vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap az élettől, így becsüld meg a
napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson -
véges !!!

Ennek a kis történetnek nem ismerjük az íróját, de
szerencsét hoz Rád, ha továbbítod azoknak, akiket
kedvelsz és szeretsz.


Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com

A hajlott hátú néni.

Rendkívül szép és tanulságos.
Még mesének is gyönyörű...

A hajlott hátú néni.

Egy motoros küldte ezt a levelet.Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár:

Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz
készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott
hátú néni.
Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt
kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?


Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván.
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

Majd folytatta:

Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?

Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit.
A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács.
Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és
elcsoszogott.

Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!


Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami
rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotorosról
alkotott képbe. Sírtam...

És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal-, és jobboldalinak nevező,
megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák
meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a
boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen
embereknek.
Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.
Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol
vannak, és hogy mi dolguk a világban.

Küldd tovább légy szíves, hadd járja be a világot és olvassa minden magyar
lelkű ember!
Jöjjön el a Te országod.

Gondolatok az új esztendőre!

Gabriel García Márquez egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól. Búcsúlevelet küldött barátainak. Ajánlom elolvasásra!

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én is csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért amit jelentenek.
Keveset aludnék többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megálltak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyat feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredek megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor az újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni a másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában nem megyek már vele sokra, hiszen amikor beletesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mond azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám, hogy „szeretlek” és nem tenném hozzá ostobán, „hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sohasem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.Lehet, hogy ma utoljára látod azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesítsd az utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mond a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy mond nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól érőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, hogy mennyire fontosak neked!

Ezzel kívánok mindenkinek egy szebb és boldogabb új esztendőt!

A paradicsom és a pokol - a szent ember beszélgetése Istennel

Istennel beszélget egy ember:

Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent embermegborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.

Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.

Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.

Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.

De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.

Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is. Én megtettem... -ha elfogadod!
Áldott, szép életet kívánok!

Hogyan éljünk?

Sokszor felteszünk egy nagyon fontos kérdést, hogyan éljek boldogan? hogy éljek, hogy jó legyen? egy nagyon érdekes e-mailt kaptam, és íme megosztom veletek. Nekem tetszett, mert ha jól begyakoroltuk az oviban, akkor ma is élnek bennünk.

(...) Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.
Íme, amit tanultam:
Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki nem tudja pontosan, mindez hogyan van, de valamennyien hasonlóképpen élünk.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban – mind meghalnak egyszer. Mi is.
És emlékezz ... az első szóra, melyet megtanultál – a legfontosabbikra –: nézd!

Minden fontos dolog bennük foglaltatik. A szeretet és az alapvető higiénia. Az ökológia, a politika, az egyenlőség és az értelmes élet.

Válaszd ki bármelyik pontot, fordítsd le bölcs felnőtt szavakra, és alkalmazd családodra, kormányodra, munkádra, egész életedre – meglátod, bölcsnek és igaznak fogod találni.
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset. És milyen jó volna, ha az összes kormány oda tenne vissza mindent, ahonnét elvette, és rendet rakna maga után. És akárhány éves is vagy, még mindig érvényes a szabály: a nagyvilágban fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól.

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes, részlet
Fordította: Havas Krisztina, Park Kiadó, 1992. 8-9. o.

Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com

A bizalom

S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
- akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom,
hogy nem érdemes hinni az emberben
akkor se mondom,
hogy megélek magam is néptelen magányban
mert irgalmatlan az élet.
De csöndes szóval, eltűnődve mondom
bizalmam sarkig kitárt kapu
nem verhet rá lakatot a gyanú
ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt
megtisztálkodva ma betérhet újból
ki kétélű késsel jött ide ma
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem
nem hirdetek bocsánatot a rossznak
kegyelmet a hazugnak
nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mamut és az ősgyík
a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás
dühünk lehűl, csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épült
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.
Imeretlen

Szabadság nélkül

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes
tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését.

Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszített tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rág gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.

„Miért jöttél”- kérdezte a halált.

„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.

„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”

Megható kis történet, ami jól példázza az emberek életét. Miután a lángoló ifjúságuk közepén elkötelezik magukat, sokan nem tudják megadni/biztosítani társuk szabadságát és a gondtalan megélhetést, ehhez hozzáadódik minden káros külső hatás, és a végeredmény az utolsó utazás, az elmúlás. Ennek egyetlen oka van, az ember nem hajlandó fejleszteni személyiségét, inkább társa energiáját szívja el azzal, hogy nem támogatja kellőképp, nem megérti, inkább hibát kap benne. Tudom, van kivétel, de csak erősíti a szabályt.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

Önzetlen szeretet

Épp most tértem vissza a tavaszi vakációmról és a postaládában várt rám ez a kedves történet.

A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt.

Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz.
Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát.
Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.

Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára.

Egy elegáns nemes ember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.

-Szeretném megfizetni neked - mondta, - hogy megmentetted a fiam életét.

- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
- Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember.
- Igen - válaszolta büszkén a farmer.
- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
IGY IS LETT!

Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary's kórház orvosi karán Londonban,
majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kíváló Sir Alexander Fleming,
a penicillin feltalálója.

Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.
És ekkor mi mentette meg az életét?

A penicillin!

Hogy hívták a nemesembert?

Lord Randolph Churchill.

És a fiát?

Sir Winston Churchill.


Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár!


Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.

Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg.

Táncolj úgy, mintha senki sem nézné.

Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná.

Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

Egy kedves történet a szeretetről és a barátságról

Egyik napon, az iskolából hazafelé menet - még elsős gimnazista koromban - felfigyeltem egy srácra, ő is hazafelé tartott. Kyle-nak hívták.

Úgy tűnt, mintha az összes könyvét magával cipelte volna. Elgondolkodtam magamban, "Mi értelme van hazavinni valamennyi tankönyvünket az iskolából péntek délután? Biztosan egy különc, stréber alakról van szó" - véltem.

Már a zsúfolt hétvégi programom járt az eszem (találkozások a haverokkal és egy rögbi meccs a srácokkal holnap délután), így hát megvontam a vállam, és mentem tovább az úton hazafelé.

Észrevettem, hogy váratlanul, iskolás fiúk egy csoportja iramodott utána. Nekirontottak, kilökték a kezéből a könyveit, és menekülés közben még el is gáncsolták őt. Így elesett a sáros úttesten, még a szemüvege is elrepült. Láttam, amint az legalább két méterre tőle kötött ki egy pocsolyában.

Ő felnézett rám, és én ekkor borzasztó elkeseredést pillantottam meg a szemeiben. Nagyon megsajnáltam őt. Odaugrottam hozzá, miközben ő a földön mászva, szemüvege után kutatott, és láttam, hogy a szemeiben megjelentek az első könnycseppek.

Felvettem és odaadva neki a szemüvegét, azt mondtam, "Ezeknek a srácoknak teljesen elment az eszük ! Nem tudják, hogyan viselkedjenek!"

Ő rámnézett és csak annyit mondott, "Hé, köszi szépen!" Szélesen elmosolyodott. Az a fajta mosoly volt ez, amelyik valóban őszinte hálát sugároz.

Miközben segítettem neki összeszedni az úton szétszóródott könyveket, megkérdeztem, hogy merre lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlünk. Ezért rákérdeztem, hogyan lehet az, hogy eddig még soha sem találkoztunk? "Ezelőtt egy magániskolába jártam" - válaszolta. Én korábban még soha sem találkoztam magániskolába járó gyerekkel.

Együtt tettük meg az utat hazafelé, és segítettem neki vinni a könyveit. Elég belevaló srác benyomását keltette bennem. Meg is kérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve szombaton eljönni a barátaimmal együtt rögbizni egyet. Ő igent mondott.

A hétvégét együtt töltöttük el, és minél jobban kezdtem megismerni Kyle-t - ez volt a neve -, annál inkább megkedveltem őt. A barátaim is hozzám hasonlóan vélekedtek róla.

Eljött a hétfő reggel, és megláttam az úton Kyle-t, ismét a nagy halom könyvvel a kezében. "Nocsak fiú, te valóban komoly karizomépítő programba kezdesz, ha minden nap cipelni fogod ezeket a könyveket!" - mondtam neki. Ő csak nevetett, és megfelezte velem a hóna alatt lévő könyvcsomót.

A következő négy év alatt Kyle és én, egymás legjobb barátai lettünk. Az érettségi előtt tervezgettük, hogy majd egyetemre megyünk. Kyle a Georgetown-ba én pedig a Duke-ba szándékoztam beadni a jelentkezésemet. Tudtam, hogy örökre barátok maradunk, és mindig örömöt fog jelenteni, ha egymással találkozhatunk majd a jövőben.

Ö orvosnak készült, én pedig közgazdásznak. Osztályunkban mindig Kyle volt a tanévzárók alkalmával beszédet mondó diák. Gyakran szoktam ugratni őt ezért a kivételes megbízatásáért.

A mi ballagásunk alkalmával is őt kérték fel, hogy beszéljen a búcsúzó diákok nevében. Annyira megörültem, hogy nem énrám esett a tanárok választása.

Elérkezett a nevezetes nap: Ballagás!

Kyle remekül nézett ki. Azon srácok közé tartozott, akik igazán magukra találtak a középiskolai évek alatt. Jól kifejlett, arányos testalkata volt, és a szemüveg is nagyon jól állt neki. Az osztályban jóval többet randizott, mint én, és a csajok odavoltak érte! Hát igen, néha őszintén irigyeltem őt.

Jelentős volt ez a nap. Láttam, hogy mennyire izgult a beszéde miatt. Ezért, jól hátba vágtam őt, és azt mondtam neki, "Hé, nagyfiú, meglátod, milyen remek leszel !" Ő egy pillantást vetett rám (olyan őszinte, hálát tükrözőt), majd elmosolyodott. "Köszi szépen" mondta.

Az emelvényre felérve, még megköszörülte a torkát, majd elkezdte a beszédét.

"Ballagásunk alkalmával eljött az ideje annak, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik segítettek bennünket a nehéz időszakok leküzdésében: a szüleinknek, a tanárainknak, a testvéreinknek, esetleg az edzőnknek ... de leginkább a barátainknak.

Azért vagyok most itt, hogy elmondjam nektek, valaki barátjának lenni, az a lehető legértékesebb ajándék, amit az ember valaha is adhat egy másik személynek. Most pedig, egy történettel szeretném folytatni."

Elképedt arccal néztem a barátomra, miközben ő elkezdte mesélni a megismerkedésünk napján történteket. Azon a hétvégén az volt a szándéka, hogy véget vet az életének. Elmondta, hogyan ürítette ki az iskola folyosóján lévő szekrényét, hogy ne okozzon gondot az anyjának a holmija hazavitelével.

Keményen rám pillantott, majd kissé elmosolyodott, és folytatta. "Szerencsére megmentettek! A barátom akadályozta meg, hogy elkövessem azt a kimondhatatlan cselekedetet." A jelen lévők lélegzetüket visszafojtva hallgatták, amint ez a jóképű, nagy népszerűségnek örvendő srác, élete legnehezebb pillanatairól apró részletességgel beszámolt.

Észrevettem, amint Kyle szülei felém pillantva, hálásan rám mosolyogtak. Az életemben eddig még soha sem tapasztalt érzés kerített ekkor a hatalmába!

Soha sem szabad lebecsülni a cselekedeteinkben rejlő, emberi sorsokat befolyásoló hatalmat. Egyetlen apró gesztussal, emberek életét változtathatjuk meg. Csodákat művelhetünk, vagy akár, teljesen tönkre is tehetjük azt.

A Teremtő jóvoltából olyan adottságokkal vagyunk megáldva, hogy - szép csendben - hatással lehetünk a körülöttünk élőkre...

... különösen egy ilyen személyes kapcsolattartáson alapuló tevékenységet végezve, számtalan alkalom nyílik arra, hogy ehhez hasonló élményekben részesüljünk.

Nem tudom milyen hatással van rád kedves olvasóm ez a történet. Én hasonló helyzetben voltam, mentettem meg elkeseredett barátot, így teljesen átéltem a történetet, és úgy döntöttem mindenkinek közzé teszem. Számomra nagyon fontos a barátság.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

A modern világ ördögjei

Sátán konferenciát tartott!

Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról.
A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza õket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza õket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."

"Ezt akarom tenni", mondta a Sátán.

"Eltéríteni õket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!"

"Hogyan tegyük ezt?" - kiabálták a démonjai.

"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat", - válaszolta ő:

a. Kísértsétek õket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.

b. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.

c. Tartsátok vissza õket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullnak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!

d. Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'

e. Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.

f. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

g. Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.

h. Tartsátok fáradtan a feleségeket oly annyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!

i. Adj nekik télapót, hogy eltérítsd õket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.

j. Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.

k. Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat, hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok õket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el õket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.

l. Tartsátok õket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.

m. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.

'Működni fog! Működni fog!'

Mekkora terv volt!
A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.

Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt Sátán ebben a cselben?
Döntsd el te magad!
Az "elfoglalt" [angolul: busy] azt jelenti: S-átán R-abigája A-latt> L-enni? [B-eing U-nder S-atan's Y-oke]
forrás: Czakó Gábor

Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

A szeretet mindent megold

A minap kaptam egy érdekes levelet, amiben ez a kedves történet állt:




Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “

"A ház ura itthon van?", kérdezték.


"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."

"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.


"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"

"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.


"Miért nem?" kérdezte az asszony.


Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”


Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”

"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?”



Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
”Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"



KÍVÁNOM NEKTEK...
Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet.

Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.
Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot.

Most két választásod van:
1. Átmész más oldalra, vagy
2. Meghívod a szeretetet azzal, hogy megosztod ezt a történetet azokkal, akik fontosak neked.
Remélem a másodikat választod. Én azt tettem. Hadd olvassa más is.

Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com