| |||||||||
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képesség. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. május 21., csütörtök
Békaverseny
2012. augusztus 3., péntek
"Amint bent, úgy kint" - a görög bölcs esete :)
Öreg bölcs üldögélt a Korinthoszba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthoszban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthoszban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni.
De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.
- Nincs szerencséd! Korinthoszban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthoszban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni.
De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.
2012. április 4., szerda
A Mozi Vetítő Gépje - önismeret
A téli hideg és sötét holnapok monotonitását olvasással, tanulással szoktam színesíteni, hasznosan tölteni. Ez idén is így volt, ami nagyon hasznosnak bizonyult számomra, hisz olyan érdekes információk birtokába jutottam, ami nagyot változtat a világnézetemen, az emberekhez és az élethez való hozzáállásomon.
A múlt héten hallottam egy trénertől, F Lászlótól, hogy az igazi tudás az, amit meg merünk osztani embertársainkkal, így jutottam arra az álláspontra, hogy megosztom veled, kedves olvasóm.
A példa a saját ötletem, és bárki nyugodtan használhatja innentől kezdve. Pontosan nem emlékszem már, hogy mi kapcsán született meg bennem egy a megértés. A lényeg az, hogy olyanok vagyunk mint a moziterem régi vetítő gépje, pontosabban a gépben levő filmszalag. Az eddigi életünk során összeszedett tapasztalatok, információk, és a belőlük származó gondolatok mind mind felkerülnek kombinációban egy filmszalagra. Aztán az életünk során a filmszalag egyik tekercsről átmegy, mint a régi kazettákon a másik tekercsre, és hozzáadódik valami, majd tovább egy harmadik tekercsre, és ez folytatódik egészen az életünk utolsó órájáig.
És ezzel nem is volna különösebben semmi probléma, csak az a helyzet, hogy mint minden vetítő gépben, a mi esetünkben is van egy fényforrás, ami a szalag tartalmát lencsék által vászonra vetíti. És itt kezdődik a bibi. A fényforrás rajtunk kívül van, Úgy is elképzelhetjük, mintha egy erős reflektor lenne a hátunk mögött, és a bennünk lévő szalag tartalmát kivetítené az éppen előttünk lévő vászonra. A vászon a mi esetünkben a körülöttünk lévő eseményláncok folyamata.
Amikor például egy emberrel állunk szemben, és az a személy érzéseket vált ki belőlünk, a kellemes érzések azon minőségeinket mutatják meg, amiket szeretünk magunkban; a kellemetlen érzések megmutatják azon tulajdonságainkat, amiket nem szeretünk, elítélünk magunkban. (Vagyis az emberi kapcsolat egy tükör.) Ezt nagyon kemény elfogadni, és főként felelősséget vállalni az épp megélt tapasztalatért, viszont benne rejlik egy jobb életminőség lehetősége.
Azt még tudni kell, hogy általában amikor szembe állunk valakivel nagyítás van, vagyis hogyha én szoktam füllenteni, akivel épp szemben állok, az nagyobbakat füllent, éppen azért, hogy vegyük észre. Most ha engem zavar, hogy a másik füllentett, akkor nem szeretem azon tulajdonságomat, hogy füllenteni szoktam. S innentől kezdődik a kihívás, hogy az elítélés helyett merjünk magunkba nézni, hogy felismerjük a bennünk lévő szokást és elfogadni azt.
Így aztán minden találkozás az életünk során azért van, hogy megismerjük magunkat tökéletesen, és egyéniségünket csiszoljuk olyanra, ami a legkedvesebb számunkra. A poén pedig az, hogy minél ellenszenvesebb valaki, annál többet tanulhatunk, ők azok az emberek, akikért a leginkább hálásak kellene hogy legyünk, tisztelnünk és becsülnünk kellene őket, mert ők azok akik valóban szembesítenek a realitással.
És innentől számos dolog levonható, de azokat majd a későbbiekben :)
Üdv Laci :)
2011. március 19., szombat
Az ablakon kinézve...
Két, súlyosan beteg ember feküdt
ugyanazon kórteremben.
...Egyikük minden nap délután
felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához
közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak
feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről,
gyerekekről, a katonakorukról,
a nyaralásaikról, ahogy az szokásos
ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt,
minden délután, amikor felült, azzal
töltötte az időt, hogy elkezdte közvetí-
teni a másiknak, mit lát az ablakon át
a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után
szinte csak ezek a színes beszámolók
tartották életben,már alig várta őket,
ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített
parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és
gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal
rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyá-
sok mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti
világot, a másik, folyton fekvő behunyta a
szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a
parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,
maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása
alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az
ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában,
mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az
elhunytat
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyban
fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve
őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult
az ember és megdöbbenve látta
:..........az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal,hogy olyan szépnek festette le az
ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem
láthatta a falat sem .
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta
a férfinak
Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem
törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha
derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,
megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold
össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem
vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap az élettől, így becsüld meg a
napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson -
véges !!!
Ennek a kis történetnek nem ismerjük az íróját, de
szerencsét hoz Rád, ha továbbítod azoknak, akiket
kedvelsz és szeretsz.
Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com
ugyanazon kórteremben.
...Egyikük minden nap délután
felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához
közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak
feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről,
gyerekekről, a katonakorukról,
a nyaralásaikról, ahogy az szokásos
ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt,
minden délután, amikor felült, azzal
töltötte az időt, hogy elkezdte közvetí-
teni a másiknak, mit lát az ablakon át
a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után
szinte csak ezek a színes beszámolók
tartották életben,már alig várta őket,
ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített
parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és
gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal
rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyá-
sok mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti
világot, a másik, folyton fekvő behunyta a
szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a
parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,
maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása
alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az
ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában,
mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az
elhunytat
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyban
fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve
őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult
az ember és megdöbbenve látta
:..........az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal,hogy olyan szépnek festette le az
ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem
láthatta a falat sem .
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta
a férfinak
Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem
törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha
derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,
megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold
össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem
vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap az élettől, így becsüld meg a
napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson -
véges !!!
Ennek a kis történetnek nem ismerjük az íróját, de
szerencsét hoz Rád, ha továbbítod azoknak, akiket
kedvelsz és szeretsz.
Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com
2010. december 30., csütörtök
Gondolatok az új esztendőre!
Gabriel García Márquez egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól. Búcsúlevelet küldött barátainak. Ajánlom elolvasásra!
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én is csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért amit jelentenek.
Keveset aludnék többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megálltak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyat feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredek megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor az újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni a másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában nem megyek már vele sokra, hiszen amikor beletesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mond azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám, hogy „szeretlek” és nem tenném hozzá ostobán, „hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sohasem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.Lehet, hogy ma utoljára látod azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesítsd az utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mond a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy mond nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól érőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, hogy mennyire fontosak neked!
Ezzel kívánok mindenkinek egy szebb és boldogabb új esztendőt!
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én is csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért amit jelentenek.
Keveset aludnék többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megálltak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyat feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredek megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor az újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni a másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában nem megyek már vele sokra, hiszen amikor beletesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mond azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám, hogy „szeretlek” és nem tenném hozzá ostobán, „hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sohasem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.Lehet, hogy ma utoljára látod azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesítsd az utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mond a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy mond nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól érőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, hogy mennyire fontosak neked!
Ezzel kívánok mindenkinek egy szebb és boldogabb új esztendőt!
2010. május 1., szombat
A paradicsom és a pokol - a szent ember beszélgetése Istennel
Istennel beszélget egy ember:
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent embermegborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.
Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is. Én megtettem... -ha elfogadod!
Áldott, szép életet kívánok!
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent embermegborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.
Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is. Én megtettem... -ha elfogadod!
Áldott, szép életet kívánok!
2008. május 6., kedd
Mark története
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden
osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett
maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és
azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült
és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé
a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanuló társak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva
mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is
tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a
többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy
a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem
is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek
voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő
elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát.
Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -
odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor
végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik
koporsó vivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt
Mark-nak?" ~O igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszélt
magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztály társai. Mark szülei is
ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a
tanárnővel.
"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy
pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy
gondoltuk, Ön meg fogja
ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet
nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt
azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztály társak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie
elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az
íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát
ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta
Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztály társuk a
zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és
foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki,
és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a
listát."
*
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról,
hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a
nap.
Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk
és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt
megmondani, amíg nem késő.
Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg,
elszalasztól egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet
tegyél.
Ha megkaptad ezt az írást, akkor azért, mert van valaki, aki érted
aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat
jelentesz.
Ha túlságosan elfoglalt vagy, hogy nincs néhány perced továbbítani
ezt az írást, ez talán az első alkalom, hogy semmit sem teszel azért,
hogy egy ember társadnak örömöt szerezz? Gondolj rá: azt aratjuk, amit
vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját
életébe. Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint te magad
vagy.
Ne kérdezz, játssz velünk!
Küldd el ezt az írást tíz embernek, annak is, aki ezt neked küldte.
Majd meglátod, valami vidám dolog történik.
Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett
maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és
azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült
és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé
a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanuló társak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva
mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is
tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a
többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy
a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem
is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek
voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő
elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát.
Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -
odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor
végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik
koporsó vivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt
Mark-nak?" ~O igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszélt
magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztály társai. Mark szülei is
ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a
tanárnővel.
"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy
pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy
gondoltuk, Ön meg fogja
ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet
nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt
azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztály társak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie
elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az
íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát
ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta
Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztály társuk a
zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és
foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki,
és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a
listát."
*
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról,
hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a
nap.
Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk
és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt
megmondani, amíg nem késő.
Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg,
elszalasztól egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet
tegyél.
Ha megkaptad ezt az írást, akkor azért, mert van valaki, aki érted
aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat
jelentesz.
Ha túlságosan elfoglalt vagy, hogy nincs néhány perced továbbítani
ezt az írást, ez talán az első alkalom, hogy semmit sem teszel azért,
hogy egy ember társadnak örömöt szerezz? Gondolj rá: azt aratjuk, amit
vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját
életébe. Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint te magad
vagy.
Ne kérdezz, játssz velünk!
Küldd el ezt az írást tíz embernek, annak is, aki ezt neked küldte.
Majd meglátod, valami vidám dolog történik.
Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
2008. április 19., szombat
Szabadság nélkül
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes
tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését.
Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszített tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rág gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
„Miért jöttél”- kérdezte a halált.
„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.
„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”
Megható kis történet, ami jól példázza az emberek életét. Miután a lángoló ifjúságuk közepén elkötelezik magukat, sokan nem tudják megadni/biztosítani társuk szabadságát és a gondtalan megélhetést, ehhez hozzáadódik minden káros külső hatás, és a végeredmény az utolsó utazás, az elmúlás. Ennek egyetlen oka van, az ember nem hajlandó fejleszteni személyiségét, inkább társa energiáját szívja el azzal, hogy nem támogatja kellőképp, nem megérti, inkább hibát kap benne. Tudom, van kivétel, de csak erősíti a szabályt.
Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését.
Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszített tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rág gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
„Miért jöttél”- kérdezte a halált.
„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.
„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”
Megható kis történet, ami jól példázza az emberek életét. Miután a lángoló ifjúságuk közepén elkötelezik magukat, sokan nem tudják megadni/biztosítani társuk szabadságát és a gondtalan megélhetést, ehhez hozzáadódik minden káros külső hatás, és a végeredmény az utolsó utazás, az elmúlás. Ennek egyetlen oka van, az ember nem hajlandó fejleszteni személyiségét, inkább társa energiáját szívja el azzal, hogy nem támogatja kellőképp, nem megérti, inkább hibát kap benne. Tudom, van kivétel, de csak erősíti a szabályt.
Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
2008. március 14., péntek
Egy kedves történet a szeretetről és a barátságról
Egyik napon, az iskolából hazafelé menet - még elsős gimnazista koromban - felfigyeltem egy srácra, ő is hazafelé tartott. Kyle-nak hívták.
Úgy tűnt, mintha az összes könyvét magával cipelte volna. Elgondolkodtam magamban, "Mi értelme van hazavinni valamennyi tankönyvünket az iskolából péntek délután? Biztosan egy különc, stréber alakról van szó" - véltem.
Már a zsúfolt hétvégi programom járt az eszem (találkozások a haverokkal és egy rögbi meccs a srácokkal holnap délután), így hát megvontam a vállam, és mentem tovább az úton hazafelé.
Észrevettem, hogy váratlanul, iskolás fiúk egy csoportja iramodott utána. Nekirontottak, kilökték a kezéből a könyveit, és menekülés közben még el is gáncsolták őt. Így elesett a sáros úttesten, még a szemüvege is elrepült. Láttam, amint az legalább két méterre tőle kötött ki egy pocsolyában.
Ő felnézett rám, és én ekkor borzasztó elkeseredést pillantottam meg a szemeiben. Nagyon megsajnáltam őt. Odaugrottam hozzá, miközben ő a földön mászva, szemüvege után kutatott, és láttam, hogy a szemeiben megjelentek az első könnycseppek.
Felvettem és odaadva neki a szemüvegét, azt mondtam, "Ezeknek a srácoknak teljesen elment az eszük ! Nem tudják, hogyan viselkedjenek!"
Ő rámnézett és csak annyit mondott, "Hé, köszi szépen!" Szélesen elmosolyodott. Az a fajta mosoly volt ez, amelyik valóban őszinte hálát sugároz.
Miközben segítettem neki összeszedni az úton szétszóródott könyveket, megkérdeztem, hogy merre lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlünk. Ezért rákérdeztem, hogyan lehet az, hogy eddig még soha sem találkoztunk? "Ezelőtt egy magániskolába jártam" - válaszolta. Én korábban még soha sem találkoztam magániskolába járó gyerekkel.
Együtt tettük meg az utat hazafelé, és segítettem neki vinni a könyveit. Elég belevaló srác benyomását keltette bennem. Meg is kérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve szombaton eljönni a barátaimmal együtt rögbizni egyet. Ő igent mondott.
A hétvégét együtt töltöttük el, és minél jobban kezdtem megismerni Kyle-t - ez volt a neve -, annál inkább megkedveltem őt. A barátaim is hozzám hasonlóan vélekedtek róla.
Eljött a hétfő reggel, és megláttam az úton Kyle-t, ismét a nagy halom könyvvel a kezében. "Nocsak fiú, te valóban komoly karizomépítő programba kezdesz, ha minden nap cipelni fogod ezeket a könyveket!" - mondtam neki. Ő csak nevetett, és megfelezte velem a hóna alatt lévő könyvcsomót.
A következő négy év alatt Kyle és én, egymás legjobb barátai lettünk. Az érettségi előtt tervezgettük, hogy majd egyetemre megyünk. Kyle a Georgetown-ba én pedig a Duke-ba szándékoztam beadni a jelentkezésemet. Tudtam, hogy örökre barátok maradunk, és mindig örömöt fog jelenteni, ha egymással találkozhatunk majd a jövőben.
Ö orvosnak készült, én pedig közgazdásznak. Osztályunkban mindig Kyle volt a tanévzárók alkalmával beszédet mondó diák. Gyakran szoktam ugratni őt ezért a kivételes megbízatásáért.
A mi ballagásunk alkalmával is őt kérték fel, hogy beszéljen a búcsúzó diákok nevében. Annyira megörültem, hogy nem énrám esett a tanárok választása.
Elérkezett a nevezetes nap: Ballagás!
Kyle remekül nézett ki. Azon srácok közé tartozott, akik igazán magukra találtak a középiskolai évek alatt. Jól kifejlett, arányos testalkata volt, és a szemüveg is nagyon jól állt neki. Az osztályban jóval többet randizott, mint én, és a csajok odavoltak érte! Hát igen, néha őszintén irigyeltem őt.
Jelentős volt ez a nap. Láttam, hogy mennyire izgult a beszéde miatt. Ezért, jól hátba vágtam őt, és azt mondtam neki, "Hé, nagyfiú, meglátod, milyen remek leszel !" Ő egy pillantást vetett rám (olyan őszinte, hálát tükrözőt), majd elmosolyodott. "Köszi szépen" mondta.
Az emelvényre felérve, még megköszörülte a torkát, majd elkezdte a beszédét.
"Ballagásunk alkalmával eljött az ideje annak, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik segítettek bennünket a nehéz időszakok leküzdésében: a szüleinknek, a tanárainknak, a testvéreinknek, esetleg az edzőnknek ... de leginkább a barátainknak.
Azért vagyok most itt, hogy elmondjam nektek, valaki barátjának lenni, az a lehető legértékesebb ajándék, amit az ember valaha is adhat egy másik személynek. Most pedig, egy történettel szeretném folytatni."
Elképedt arccal néztem a barátomra, miközben ő elkezdte mesélni a megismerkedésünk napján történteket. Azon a hétvégén az volt a szándéka, hogy véget vet az életének. Elmondta, hogyan ürítette ki az iskola folyosóján lévő szekrényét, hogy ne okozzon gondot az anyjának a holmija hazavitelével.
Keményen rám pillantott, majd kissé elmosolyodott, és folytatta. "Szerencsére megmentettek! A barátom akadályozta meg, hogy elkövessem azt a kimondhatatlan cselekedetet." A jelen lévők lélegzetüket visszafojtva hallgatták, amint ez a jóképű, nagy népszerűségnek örvendő srác, élete legnehezebb pillanatairól apró részletességgel beszámolt.
Észrevettem, amint Kyle szülei felém pillantva, hálásan rám mosolyogtak. Az életemben eddig még soha sem tapasztalt érzés kerített ekkor a hatalmába!
Soha sem szabad lebecsülni a cselekedeteinkben rejlő, emberi sorsokat befolyásoló hatalmat. Egyetlen apró gesztussal, emberek életét változtathatjuk meg. Csodákat művelhetünk, vagy akár, teljesen tönkre is tehetjük azt.
A Teremtő jóvoltából olyan adottságokkal vagyunk megáldva, hogy - szép csendben - hatással lehetünk a körülöttünk élőkre...
... különösen egy ilyen személyes kapcsolattartáson alapuló tevékenységet végezve, számtalan alkalom nyílik arra, hogy ehhez hasonló élményekben részesüljünk.
Nem tudom milyen hatással van rád kedves olvasóm ez a történet. Én hasonló helyzetben voltam, mentettem meg elkeseredett barátot, így teljesen átéltem a történetet, és úgy döntöttem mindenkinek közzé teszem. Számomra nagyon fontos a barátság.
Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
Úgy tűnt, mintha az összes könyvét magával cipelte volna. Elgondolkodtam magamban, "Mi értelme van hazavinni valamennyi tankönyvünket az iskolából péntek délután? Biztosan egy különc, stréber alakról van szó" - véltem.
Már a zsúfolt hétvégi programom járt az eszem (találkozások a haverokkal és egy rögbi meccs a srácokkal holnap délután), így hát megvontam a vállam, és mentem tovább az úton hazafelé.
Észrevettem, hogy váratlanul, iskolás fiúk egy csoportja iramodott utána. Nekirontottak, kilökték a kezéből a könyveit, és menekülés közben még el is gáncsolták őt. Így elesett a sáros úttesten, még a szemüvege is elrepült. Láttam, amint az legalább két méterre tőle kötött ki egy pocsolyában.
Ő felnézett rám, és én ekkor borzasztó elkeseredést pillantottam meg a szemeiben. Nagyon megsajnáltam őt. Odaugrottam hozzá, miközben ő a földön mászva, szemüvege után kutatott, és láttam, hogy a szemeiben megjelentek az első könnycseppek.
Felvettem és odaadva neki a szemüvegét, azt mondtam, "Ezeknek a srácoknak teljesen elment az eszük ! Nem tudják, hogyan viselkedjenek!"
Ő rámnézett és csak annyit mondott, "Hé, köszi szépen!" Szélesen elmosolyodott. Az a fajta mosoly volt ez, amelyik valóban őszinte hálát sugároz.
Miközben segítettem neki összeszedni az úton szétszóródott könyveket, megkérdeztem, hogy merre lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlünk. Ezért rákérdeztem, hogyan lehet az, hogy eddig még soha sem találkoztunk? "Ezelőtt egy magániskolába jártam" - válaszolta. Én korábban még soha sem találkoztam magániskolába járó gyerekkel.
Együtt tettük meg az utat hazafelé, és segítettem neki vinni a könyveit. Elég belevaló srác benyomását keltette bennem. Meg is kérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve szombaton eljönni a barátaimmal együtt rögbizni egyet. Ő igent mondott.
A hétvégét együtt töltöttük el, és minél jobban kezdtem megismerni Kyle-t - ez volt a neve -, annál inkább megkedveltem őt. A barátaim is hozzám hasonlóan vélekedtek róla.
Eljött a hétfő reggel, és megláttam az úton Kyle-t, ismét a nagy halom könyvvel a kezében. "Nocsak fiú, te valóban komoly karizomépítő programba kezdesz, ha minden nap cipelni fogod ezeket a könyveket!" - mondtam neki. Ő csak nevetett, és megfelezte velem a hóna alatt lévő könyvcsomót.
A következő négy év alatt Kyle és én, egymás legjobb barátai lettünk. Az érettségi előtt tervezgettük, hogy majd egyetemre megyünk. Kyle a Georgetown-ba én pedig a Duke-ba szándékoztam beadni a jelentkezésemet. Tudtam, hogy örökre barátok maradunk, és mindig örömöt fog jelenteni, ha egymással találkozhatunk majd a jövőben.
Ö orvosnak készült, én pedig közgazdásznak. Osztályunkban mindig Kyle volt a tanévzárók alkalmával beszédet mondó diák. Gyakran szoktam ugratni őt ezért a kivételes megbízatásáért.
A mi ballagásunk alkalmával is őt kérték fel, hogy beszéljen a búcsúzó diákok nevében. Annyira megörültem, hogy nem énrám esett a tanárok választása.
Elérkezett a nevezetes nap: Ballagás!
Kyle remekül nézett ki. Azon srácok közé tartozott, akik igazán magukra találtak a középiskolai évek alatt. Jól kifejlett, arányos testalkata volt, és a szemüveg is nagyon jól állt neki. Az osztályban jóval többet randizott, mint én, és a csajok odavoltak érte! Hát igen, néha őszintén irigyeltem őt.
Jelentős volt ez a nap. Láttam, hogy mennyire izgult a beszéde miatt. Ezért, jól hátba vágtam őt, és azt mondtam neki, "Hé, nagyfiú, meglátod, milyen remek leszel !" Ő egy pillantást vetett rám (olyan őszinte, hálát tükrözőt), majd elmosolyodott. "Köszi szépen" mondta.
Az emelvényre felérve, még megköszörülte a torkát, majd elkezdte a beszédét.
"Ballagásunk alkalmával eljött az ideje annak, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik segítettek bennünket a nehéz időszakok leküzdésében: a szüleinknek, a tanárainknak, a testvéreinknek, esetleg az edzőnknek ... de leginkább a barátainknak.
Azért vagyok most itt, hogy elmondjam nektek, valaki barátjának lenni, az a lehető legértékesebb ajándék, amit az ember valaha is adhat egy másik személynek. Most pedig, egy történettel szeretném folytatni."
Elképedt arccal néztem a barátomra, miközben ő elkezdte mesélni a megismerkedésünk napján történteket. Azon a hétvégén az volt a szándéka, hogy véget vet az életének. Elmondta, hogyan ürítette ki az iskola folyosóján lévő szekrényét, hogy ne okozzon gondot az anyjának a holmija hazavitelével.
Keményen rám pillantott, majd kissé elmosolyodott, és folytatta. "Szerencsére megmentettek! A barátom akadályozta meg, hogy elkövessem azt a kimondhatatlan cselekedetet." A jelen lévők lélegzetüket visszafojtva hallgatták, amint ez a jóképű, nagy népszerűségnek örvendő srác, élete legnehezebb pillanatairól apró részletességgel beszámolt.
Észrevettem, amint Kyle szülei felém pillantva, hálásan rám mosolyogtak. Az életemben eddig még soha sem tapasztalt érzés kerített ekkor a hatalmába!
Soha sem szabad lebecsülni a cselekedeteinkben rejlő, emberi sorsokat befolyásoló hatalmat. Egyetlen apró gesztussal, emberek életét változtathatjuk meg. Csodákat művelhetünk, vagy akár, teljesen tönkre is tehetjük azt.
A Teremtő jóvoltából olyan adottságokkal vagyunk megáldva, hogy - szép csendben - hatással lehetünk a körülöttünk élőkre...
... különösen egy ilyen személyes kapcsolattartáson alapuló tevékenységet végezve, számtalan alkalom nyílik arra, hogy ehhez hasonló élményekben részesüljünk.
Nem tudom milyen hatással van rád kedves olvasóm ez a történet. Én hasonló helyzetben voltam, mentettem meg elkeseredett barátot, így teljesen átéltem a történetet, és úgy döntöttem mindenkinek közzé teszem. Számomra nagyon fontos a barátság.
Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
2008. március 3., hétfő
A modern világ ördögjei
Sátán konferenciát tartott!
Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról.
A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza õket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza õket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."
"Ezt akarom tenni", mondta a Sátán.
"Eltéríteni õket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!"
"Hogyan tegyük ezt?" - kiabálták a démonjai.
"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat", - válaszolta ő:
a. Kísértsétek õket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
b. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
c. Tartsátok vissza õket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullnak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
d. Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'
e. Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
f. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
g. Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
h. Tartsátok fáradtan a feleségeket oly annyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
i. Adj nekik télapót, hogy eltérítsd õket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
j. Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
k. Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat, hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok õket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el õket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
l. Tartsátok õket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
m. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
'Működni fog! Működni fog!'
Mekkora terv volt!
A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt Sátán ebben a cselben?
Döntsd el te magad!
Az "elfoglalt" [angolul: busy] azt jelenti: S-átán R-abigája A-latt> L-enni? [B-eing U-nder S-atan's Y-oke]
forrás: Czakó Gábor
Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról.
A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza õket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza õket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."
"Ezt akarom tenni", mondta a Sátán.
"Eltéríteni õket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!"
"Hogyan tegyük ezt?" - kiabálták a démonjai.
"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat", - válaszolta ő:
a. Kísértsétek õket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
b. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
c. Tartsátok vissza õket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullnak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
d. Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'
e. Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
f. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
g. Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
h. Tartsátok fáradtan a feleségeket oly annyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
i. Adj nekik télapót, hogy eltérítsd õket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
j. Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
k. Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat, hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok õket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el õket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
l. Tartsátok õket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
m. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
'Működni fog! Működni fog!'
Mekkora terv volt!
A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt Sátán ebben a cselben?
Döntsd el te magad!
Az "elfoglalt" [angolul: busy] azt jelenti: S-átán R-abigája A-latt> L-enni? [B-eing U-nder S-atan's Y-oke]
forrás: Czakó Gábor
Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
2008. február 22., péntek
A szeretet mindent megold
A minap kaptam egy érdekes levelet, amiben ez a kedves történet állt:
Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “
"A ház ura itthon van?", kérdezték.
"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.
"Miért nem?" kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
”Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"
KÍVÁNOM NEKTEK...
Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet.
Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.
Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot.
Most két választásod van:
1. Átmész más oldalra, vagy
2. Meghívod a szeretetet azzal, hogy megosztod ezt a történetet azokkal, akik fontosak neked.
Remélem a másodikat választod. Én azt tettem. Hadd olvassa más is.
Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “
"A ház ura itthon van?", kérdezték.
"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.
"Miért nem?" kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
”Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"
KÍVÁNOM NEKTEK...
Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet.
Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.
Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot.
Most két választásod van:
1. Átmész más oldalra, vagy
2. Meghívod a szeretetet azzal, hogy megosztod ezt a történetet azokkal, akik fontosak neked.
Remélem a másodikat választod. Én azt tettem. Hadd olvassa más is.
Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)