Békaverseny

Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra... Építettek egy magas falat és megkérték a békákat, másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, és vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak. -Úgy sem sikerül nekik! - mondta egy nyúl. Amikor kimondta három béka le is esett a földre. -Túl gyengék ehhez! - harsogta a medve, és tíz béka megint lepottyant a talajra. -A békák nem is tudnak falat mászni! - nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról. Ez így ment egészen addig, míg csupán csak egy béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért. -Le fog esni! - morogta a farkas, de nem így történt. A béka felért a csúcsra. Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták. -Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? - kérdezte a róka. -Mi a titkod? - kérdezte egy másik béka. -Gyakoroltál? - szegezte neki a kérdést a farkas. Csakohogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET. Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak a saját, belső hangját hallotta: Feljebb, feljebb, feljebb! - mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá, és nem vették el önbizalmát. Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal, akik ezt sulykolják belénk. Tanuljunk meg a kellő időben süketté válni! Forrás: Joportal.hu

Sorsdöntő emberek sorsdöntő találkozása

A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt.
Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz.
Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát.
Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.
Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára.
Egy elegáns nemesember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.
-Szeretném megfizetni neked - mondta, - hogy megmentetted a fiam életét.
- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
- Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember. - Igen - válaszolta büszkén a farmer.
- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
ÍGY IS LETT!
Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary's kórház orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming,a penicillin feltalálója.
Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.
És ekkor mi mentette meg az életét?
A penicillin!
Hogy hívták a nemesembert?
Lord Randolph Churchill.
És a fiát?
Sir Winston Churchill.

Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár!
Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.
Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg.
Táncolj úgy, mintha senki sem nézné.
Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná.
Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál.

Ahol Szeretet van...

A Jólét, a Siker és a Szeretet vendégségbe mennek.
“A ház ura itthon van?”, kérdezték.
“Nem”, válaszolta az asszony. “Nincs itthon. ”
“Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket”
“Együtt nem mehetünk be a házba, ” felelték.
“Miért nem?” kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: “Az ő neve, Jólét, ” mutatott egyik barátjára,
majd a másikra mutatva azt mondta, ” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet. ” Majd így
folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket
akarjátok behívni. ”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj
megörült. , , Ez nagyszerű!!”, mondta. , , Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd
jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett egyet. “Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. , , Nem lenne
jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
“Hallgassunk a menyünkre, ” mondta a férj a feleségének.
“Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, , , Melyikőtök Szeretet? Kérlek,
gyere be, és legyél a vendégünk. ”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték
társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, , , Én csak Szeretetet
hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: “Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik
kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda
mi is vele tartunk. ”
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!

Egy hittel tett jószándékú cselekedet és a gondviselés

A közeliekkel történt egy érdekes eset, ami számomra hatalmas tanulság a mai napig: Édesapám egyik testvére a főszereplő, aki a kedvenc nagybátyám is volt egyben, egy egyszerű ember nagy szívvel, Isten nyugosztalja, mert már nincs köztünk, ő mesélte korábban egy náluk tett látogatásom alkalmából. A kilencvenes évek közepén, a nyugdíjas évei elején esett meg vele az eset, amikor itt Romániában a lej értéke rohamosan csökkent. Ketten a feleségével éltek itt Domokoson, hisz gyerekük nem született, szerény körülmények között, hisz a TSZ-ben voltak állatgondozók, így kevéske volt a nyugdíjuk, amit a kis gazdaságukkal pótoltak, és csak addig nyújtózkodtak, amíg ért a takarójuk. Lehetett volna többjük is, de ők igényeik szerint olyan munkából éltek, amit mindig is szerettek, makulátlan szívvel és teljes lélekkel.

Azon a nyári vasárnap reggelen a bátyám felesége - akit Ángyinak szólítottuk - elmondta reggeli közben, hogy csupán 5000 lejük van még, ez akkor kettőjüknek a heti kenyerének ára, egyéb a kamrából és a pincéből kikerül, így kihúzzák a hétvégéig, akkor kapnak újra nyugdíjat. A reggeli után nemsokkal bekopogtak, hogy leégett XY gazdasági épülete és adományokat gyűjtögetnek. Felénk az a szokás, hogy ha a faluban tűz van, akkor utána a szomszédok, ismerősök a rá következő vasárnap gyűjtenek a porul járt családnak. Ekkor a kérés hallatán megkérdezték szokás szerint, hogy átlag ki mennyit adományozott mire a válasz az volt, hogy általában 5000-et. Ángyi, mint a kasszernő szomorúan nézett a férjére, mint a ház urára, aki bólintott, és hozzá tette, hogy "Add oda." A gyűjtögetők tisztességesen megköszönték, és a füzetjükbe felírták, aláíratták majd távoztak. Kettejük között egy rövid párbeszédben tisztázták, hogy ez volt a heti kenyerük ára, majd Bátyám megnyugtatta Ángyit, hogy még egy napra van kenyér, aztán majd lesz valahogy...

Hétfőn nálunk piac nap van, ide főleg akkoriban illett elmenni, még akkor is, ha semmit nem akart vásárolni az ember és ugye mint nyugdíjas ráértek, ott a piacon sok mindent hall és lát az ember, találkozik rokonokkal ismerősökkel. Bátyám is elment és egy adott pillanatban odajött hozzá valaki, aki tőlük az elmúlt évben megvásárolt egy kotlót és a fészekalj csirkét (annyi csirke, ahány tojás befér a tyúk alá, átlag 15, attól függően mekkora a tyúk). Az illető elmondta, hogy a csirkék olyan sokat tojtak az elmúlt hónapokban, hogy a tojásokból még eladni is jutott, és nagyon elégedettek a vásárral és örvend, hogy találkoztak, mert még rá akar pótolni a csirkék akkori árára, és adott neki 5000 lejt. Kapták mindezt akkor, amikor az utolsó lejüket odaadták jótékony célra. Hát ilyen az Isteni Gondviselés annak, aki hittel bátran cselekedik.

Csaba testvér és a 9 diófa

Egy idős néni áll a tavaszi
zimankóban az út szélén, fején karton
kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megállok,
felveszem   a nénit, és elkezdünk társalogni.

      Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra.
      Kérdés nélkül elkezd mesélni:

 -  Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát,
locsoltuk a közeli
patakból. Egy még abban az évben kiszáradt,   de  a többi gyökeret
eresztetT. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a
szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész
szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem
a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót
és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban   nagyon hamar el   tudom
adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha
nem,    ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak
tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És
most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis
facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk
ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben
biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot... "

Az autó halad a tavaszi verőfényben...
A néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek.

Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam.
Az utasom a reszkető kezével egy fél kilós   zacskó  dióbelet csúsztatott
az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott:
vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a
diófákat ültette...

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a
dióbelet nézem:      az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági
krízisre.

Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam
és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken
áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama
anyagi gondjaira.

Járható út.. Megyek, én is veszek tíz facsemetét!

Szeretettel,
Csaba testvér

Miért csináljuk egyszerüen, ha bonyolultan is lehet?

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján a napi halászatból és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász. A piackutató itt közbevág, és ezt mondja:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél.
Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló halászflottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit...

Elgondolkodtató történet, hogy mire ösztönöz a mai társadalom... :)

Hogyan éljünk?

Sokszor felteszünk egy nagyon fontos kérdést, hogyan éljek boldogan? hogy éljek, hogy jó legyen? egy nagyon érdekes e-mailt kaptam, és íme megosztom veletek. Nekem tetszett, mert ha jól begyakoroltuk az oviban, akkor ma is élnek bennünk.

(...) Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.
Íme, amit tanultam:
Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki nem tudja pontosan, mindez hogyan van, de valamennyien hasonlóképpen élünk.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban – mind meghalnak egyszer. Mi is.
És emlékezz ... az első szóra, melyet megtanultál – a legfontosabbikra –: nézd!

Minden fontos dolog bennük foglaltatik. A szeretet és az alapvető higiénia. Az ökológia, a politika, az egyenlőség és az értelmes élet.

Válaszd ki bármelyik pontot, fordítsd le bölcs felnőtt szavakra, és alkalmazd családodra, kormányodra, munkádra, egész életedre – meglátod, bölcsnek és igaznak fogod találni.
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset. És milyen jó volna, ha az összes kormány oda tenne vissza mindent, ahonnét elvette, és rendet rakna maga után. És akárhány éves is vagy, még mindig érvényes a szabály: a nagyvilágban fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól.

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes, részlet
Fordította: Havas Krisztina, Park Kiadó, 1992. 8-9. o.

Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com

A bizalom

S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
- akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom,
hogy nem érdemes hinni az emberben
akkor se mondom,
hogy megélek magam is néptelen magányban
mert irgalmatlan az élet.
De csöndes szóval, eltűnődve mondom
bizalmam sarkig kitárt kapu
nem verhet rá lakatot a gyanú
ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt
megtisztálkodva ma betérhet újból
ki kétélű késsel jött ide ma
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem
nem hirdetek bocsánatot a rossznak
kegyelmet a hazugnak
nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mamut és az ősgyík
a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás
dühünk lehűl, csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épült
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.
Imeretlen

Mark története

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden
osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett
maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és
azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült
és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé
a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanuló társak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva
mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is
tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a
többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy
a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem
is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek
voltak magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő
elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát.
Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -
odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor
végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik
koporsó vivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt
Mark-nak?" ~O igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszélt
magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztály társai. Mark szülei is
ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a
tanárnővel.

"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy
pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy
gondoltuk, Ön meg fogja
ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet
nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt
azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztály társak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie
elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az
íróasztalom felső fiókjában őrzöm."

Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát
ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta
Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztály társuk a
zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és
foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki,
és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a
listát."

*
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról,
hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a
nap.
Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk
és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt
megmondani, amíg nem késő.

Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg,
elszalasztól egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet
tegyél.
Ha megkaptad ezt az írást, akkor azért, mert van valaki, aki érted
aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat
jelentesz.
Ha túlságosan elfoglalt vagy, hogy nincs néhány perced továbbítani
ezt az írást, ez talán az első alkalom, hogy semmit sem teszel azért,
hogy egy ember társadnak örömöt szerezz? Gondolj rá: azt aratjuk, amit
vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját
életébe. Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint te magad
vagy.

Ne kérdezz, játssz velünk!
Küldd el ezt az írást tíz embernek, annak is, aki ezt neked küldte.
Majd meglátod, valami vidám dolog történik.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

Szabadság nélkül

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes
tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését.

Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszített tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rág gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.

„Miért jöttél”- kérdezte a halált.

„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál.

„Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”

Megható kis történet, ami jól példázza az emberek életét. Miután a lángoló ifjúságuk közepén elkötelezik magukat, sokan nem tudják megadni/biztosítani társuk szabadságát és a gondtalan megélhetést, ehhez hozzáadódik minden káros külső hatás, és a végeredmény az utolsó utazás, az elmúlás. Ennek egyetlen oka van, az ember nem hajlandó fejleszteni személyiségét, inkább társa energiáját szívja el azzal, hogy nem támogatja kellőképp, nem megérti, inkább hibát kap benne. Tudom, van kivétel, de csak erősíti a szabályt.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

Önzetlen szeretet

Épp most tértem vissza a tavaszi vakációmról és a postaládában várt rám ez a kedves történet.

A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt.

Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz.
Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát.
Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.

Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára.

Egy elegáns nemes ember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.

-Szeretném megfizetni neked - mondta, - hogy megmentetted a fiam életét.

- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
- Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember.
- Igen - válaszolta büszkén a farmer.
- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
IGY IS LETT!

Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary's kórház orvosi karán Londonban,
majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kíváló Sir Alexander Fleming,
a penicillin feltalálója.

Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.
És ekkor mi mentette meg az életét?

A penicillin!

Hogy hívták a nemesembert?

Lord Randolph Churchill.

És a fiát?

Sir Winston Churchill.


Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár!


Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.

Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg.

Táncolj úgy, mintha senki sem nézné.

Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná.

Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

Egy kedves történet a szeretetről és a barátságról

Egyik napon, az iskolából hazafelé menet - még elsős gimnazista koromban - felfigyeltem egy srácra, ő is hazafelé tartott. Kyle-nak hívták.

Úgy tűnt, mintha az összes könyvét magával cipelte volna. Elgondolkodtam magamban, "Mi értelme van hazavinni valamennyi tankönyvünket az iskolából péntek délután? Biztosan egy különc, stréber alakról van szó" - véltem.

Már a zsúfolt hétvégi programom járt az eszem (találkozások a haverokkal és egy rögbi meccs a srácokkal holnap délután), így hát megvontam a vállam, és mentem tovább az úton hazafelé.

Észrevettem, hogy váratlanul, iskolás fiúk egy csoportja iramodott utána. Nekirontottak, kilökték a kezéből a könyveit, és menekülés közben még el is gáncsolták őt. Így elesett a sáros úttesten, még a szemüvege is elrepült. Láttam, amint az legalább két méterre tőle kötött ki egy pocsolyában.

Ő felnézett rám, és én ekkor borzasztó elkeseredést pillantottam meg a szemeiben. Nagyon megsajnáltam őt. Odaugrottam hozzá, miközben ő a földön mászva, szemüvege után kutatott, és láttam, hogy a szemeiben megjelentek az első könnycseppek.

Felvettem és odaadva neki a szemüvegét, azt mondtam, "Ezeknek a srácoknak teljesen elment az eszük ! Nem tudják, hogyan viselkedjenek!"

Ő rámnézett és csak annyit mondott, "Hé, köszi szépen!" Szélesen elmosolyodott. Az a fajta mosoly volt ez, amelyik valóban őszinte hálát sugároz.

Miközben segítettem neki összeszedni az úton szétszóródott könyveket, megkérdeztem, hogy merre lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlünk. Ezért rákérdeztem, hogyan lehet az, hogy eddig még soha sem találkoztunk? "Ezelőtt egy magániskolába jártam" - válaszolta. Én korábban még soha sem találkoztam magániskolába járó gyerekkel.

Együtt tettük meg az utat hazafelé, és segítettem neki vinni a könyveit. Elég belevaló srác benyomását keltette bennem. Meg is kérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve szombaton eljönni a barátaimmal együtt rögbizni egyet. Ő igent mondott.

A hétvégét együtt töltöttük el, és minél jobban kezdtem megismerni Kyle-t - ez volt a neve -, annál inkább megkedveltem őt. A barátaim is hozzám hasonlóan vélekedtek róla.

Eljött a hétfő reggel, és megláttam az úton Kyle-t, ismét a nagy halom könyvvel a kezében. "Nocsak fiú, te valóban komoly karizomépítő programba kezdesz, ha minden nap cipelni fogod ezeket a könyveket!" - mondtam neki. Ő csak nevetett, és megfelezte velem a hóna alatt lévő könyvcsomót.

A következő négy év alatt Kyle és én, egymás legjobb barátai lettünk. Az érettségi előtt tervezgettük, hogy majd egyetemre megyünk. Kyle a Georgetown-ba én pedig a Duke-ba szándékoztam beadni a jelentkezésemet. Tudtam, hogy örökre barátok maradunk, és mindig örömöt fog jelenteni, ha egymással találkozhatunk majd a jövőben.

Ö orvosnak készült, én pedig közgazdásznak. Osztályunkban mindig Kyle volt a tanévzárók alkalmával beszédet mondó diák. Gyakran szoktam ugratni őt ezért a kivételes megbízatásáért.

A mi ballagásunk alkalmával is őt kérték fel, hogy beszéljen a búcsúzó diákok nevében. Annyira megörültem, hogy nem énrám esett a tanárok választása.

Elérkezett a nevezetes nap: Ballagás!

Kyle remekül nézett ki. Azon srácok közé tartozott, akik igazán magukra találtak a középiskolai évek alatt. Jól kifejlett, arányos testalkata volt, és a szemüveg is nagyon jól állt neki. Az osztályban jóval többet randizott, mint én, és a csajok odavoltak érte! Hát igen, néha őszintén irigyeltem őt.

Jelentős volt ez a nap. Láttam, hogy mennyire izgult a beszéde miatt. Ezért, jól hátba vágtam őt, és azt mondtam neki, "Hé, nagyfiú, meglátod, milyen remek leszel !" Ő egy pillantást vetett rám (olyan őszinte, hálát tükrözőt), majd elmosolyodott. "Köszi szépen" mondta.

Az emelvényre felérve, még megköszörülte a torkát, majd elkezdte a beszédét.

"Ballagásunk alkalmával eljött az ideje annak, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik segítettek bennünket a nehéz időszakok leküzdésében: a szüleinknek, a tanárainknak, a testvéreinknek, esetleg az edzőnknek ... de leginkább a barátainknak.

Azért vagyok most itt, hogy elmondjam nektek, valaki barátjának lenni, az a lehető legértékesebb ajándék, amit az ember valaha is adhat egy másik személynek. Most pedig, egy történettel szeretném folytatni."

Elképedt arccal néztem a barátomra, miközben ő elkezdte mesélni a megismerkedésünk napján történteket. Azon a hétvégén az volt a szándéka, hogy véget vet az életének. Elmondta, hogyan ürítette ki az iskola folyosóján lévő szekrényét, hogy ne okozzon gondot az anyjának a holmija hazavitelével.

Keményen rám pillantott, majd kissé elmosolyodott, és folytatta. "Szerencsére megmentettek! A barátom akadályozta meg, hogy elkövessem azt a kimondhatatlan cselekedetet." A jelen lévők lélegzetüket visszafojtva hallgatták, amint ez a jóképű, nagy népszerűségnek örvendő srác, élete legnehezebb pillanatairól apró részletességgel beszámolt.

Észrevettem, amint Kyle szülei felém pillantva, hálásan rám mosolyogtak. Az életemben eddig még soha sem tapasztalt érzés kerített ekkor a hatalmába!

Soha sem szabad lebecsülni a cselekedeteinkben rejlő, emberi sorsokat befolyásoló hatalmat. Egyetlen apró gesztussal, emberek életét változtathatjuk meg. Csodákat művelhetünk, vagy akár, teljesen tönkre is tehetjük azt.

A Teremtő jóvoltából olyan adottságokkal vagyunk megáldva, hogy - szép csendben - hatással lehetünk a körülöttünk élőkre...

... különösen egy ilyen személyes kapcsolattartáson alapuló tevékenységet végezve, számtalan alkalom nyílik arra, hogy ehhez hasonló élményekben részesüljünk.

Nem tudom milyen hatással van rád kedves olvasóm ez a történet. Én hasonló helyzetben voltam, mentettem meg elkeseredett barátot, így teljesen átéltem a történetet, és úgy döntöttem mindenkinek közzé teszem. Számomra nagyon fontos a barátság.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

A szeretet mindent megold

A minap kaptam egy érdekes levelet, amiben ez a kedves történet állt:




Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “

"A ház ura itthon van?", kérdezték.


"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."

"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.


"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"

"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.


"Miért nem?" kérdezte az asszony.


Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”


Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”

"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?”



Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
”Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"



KÍVÁNOM NEKTEK...
Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet.

Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.
Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot.

Most két választásod van:
1. Átmész más oldalra, vagy
2. Meghívod a szeretetet azzal, hogy megosztod ezt a történetet azokkal, akik fontosak neked.
Remélem a másodikat választod. Én azt tettem. Hadd olvassa más is.

Üdv: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com