2008. május 6., kedd

Mark története

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden
osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett
maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és
azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült
és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé
a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanuló társak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva
mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is
tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a
többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy
a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem
is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek
voltak magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő
elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát.
Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -
odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor
végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik
koporsó vivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt
Mark-nak?" ~O igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszélt
magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztály társai. Mark szülei is
ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a
tanárnővel.

"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy
pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy
gondoltuk, Ön meg fogja
ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet
nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt
azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztály társak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie
elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az
íróasztalom felső fiókjában őrzöm."

Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát
ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta
Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztály társuk a
zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és
foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki,
és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a
listát."

*
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról,
hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a
nap.
Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk
és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt
megmondani, amíg nem késő.

Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg,
elszalasztól egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet
tegyél.
Ha megkaptad ezt az írást, akkor azért, mert van valaki, aki érted
aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat
jelentesz.
Ha túlságosan elfoglalt vagy, hogy nincs néhány perced továbbítani
ezt az írást, ez talán az első alkalom, hogy semmit sem teszel azért,
hogy egy ember társadnak örömöt szerezz? Gondolj rá: azt aratjuk, amit
vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját
életébe. Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint te magad
vagy.

Ne kérdezz, játssz velünk!
Küldd el ezt az írást tíz embernek, annak is, aki ezt neked küldte.
Majd meglátod, valami vidám dolog történik.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

Nincsenek megjegyzések: