Történt egyszer a középkori Japánban, hogy egy gazdáját vesztett szamuráj megbolondult, és tébolyultan kezdte keresni a megváltást lelki fájdalmaira. Ahogy halászfaluról halászfalura vándorolt, meghallotta, hogy él valahol egy Zen tanítómester, aki minden kérdésére választ tud adni. Elindult hát megkeresni őt. Hosszú vándorlás után találta meg a mestert, és türelmetlenül rontott be kunyhójába. A mester éppen meditált, lótuszülésben, lehunyt szemmel. Az őrült szamuráj rárivallt a mesterre:
-Azonnal áruld el, mi a pokol és mi a mennyország!
A Zen mesternek szempillája sem rebbent, folytatta tovább a meditációt lótuszülésben. Ekkor a szamuráj elővonta kardját, és azt üvöltötte:
-Megöllek ha nem válaszolsz!
-Egy olyan ostoba szamuráj mint te úgysem fogná fel a magyarázatot. - szólt csendes nyugalommal a mester. Erre a szamurájt elöntötte a düh, éktelen haragra gerjedt és elhatározta, megöli a Zen tanítómestert. Felemelte kardját, hogy lecsapjon rá és szétkaszabolja, de az utolsó pillanatban a Zen mester ismét megszólalt:
-Ez a pokol. Ebben a pillanatban a szamuráj hirtelen megértette, amit semmilyen magyarázatból nem értett volna meg. Megértette, hogy a pokol csak az ő fejében létezik, és elkezdett végtelen hálát érezni a Zen mester iránt, aki életét is kockáztatta azzal, hogy magára haragította őt csak azért, hogy ő megérthesse, mi a pokol.
-Ez pedig a mennyország. - mosolyodott el lassan a Zen tanítómester.
