Gondolatok az új esztendőre!

Gabriel García Márquez egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól. Búcsúlevelet küldött barátainak. Ajánlom elolvasásra!

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én is csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért amit jelentenek.
Keveset aludnék többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megálltak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyat feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredek megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor az újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni a másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában nem megyek már vele sokra, hiszen amikor beletesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mond azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám, hogy „szeretlek” és nem tenném hozzá ostobán, „hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sohasem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.Lehet, hogy ma utoljára látod azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesítsd az utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mond a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy mond nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól érőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, hogy mennyire fontosak neked!

Ezzel kívánok mindenkinek egy szebb és boldogabb új esztendőt!

A paradicsom és a pokol - a szent ember beszélgetése Istennel

Istennel beszélget egy ember:

Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent embermegborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.

Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.

Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.

Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.

De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.

Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is. Én megtettem... -ha elfogadod!
Áldott, szép életet kívánok!