A közeliekkel történt egy érdekes eset, ami számomra hatalmas tanulság a mai napig: Édesapám egyik testvére a főszereplő, aki a kedvenc nagybátyám is volt egyben, egy egyszerű ember nagy szívvel, Isten nyugosztalja, mert már nincs köztünk, ő mesélte korábban egy náluk tett látogatásom alkalmából. A kilencvenes évek közepén, a nyugdíjas évei elején esett meg vele az eset, amikor itt Romániában a lej értéke rohamosan csökkent. Ketten a feleségével éltek itt Domokoson, hisz gyerekük nem született, szerény körülmények között, hisz a TSZ-ben voltak állatgondozók, így kevéske volt a nyugdíjuk, amit a kis gazdaságukkal pótoltak, és csak addig nyújtózkodtak, amíg ért a takarójuk. Lehetett volna többjük is, de ők igényeik szerint olyan munkából éltek, amit mindig is szerettek, makulátlan szívvel és teljes lélekkel.
Azon a nyári vasárnap reggelen a bátyám felesége - akit Ángyinak szólítottuk - elmondta reggeli közben, hogy csupán 5000 lejük van még, ez akkor kettőjüknek a heti kenyerének ára, egyéb a kamrából és a pincéből kikerül, így kihúzzák a hétvégéig, akkor kapnak újra nyugdíjat. A reggeli után nemsokkal bekopogtak, hogy leégett XY gazdasági épülete és adományokat gyűjtögetnek. Felénk az a szokás, hogy ha a faluban tűz van, akkor utána a szomszédok, ismerősök a rá következő vasárnap gyűjtenek a porul járt családnak. Ekkor a kérés hallatán megkérdezték szokás szerint, hogy átlag ki mennyit adományozott mire a válasz az volt, hogy általában 5000-et. Ángyi, mint a kasszernő szomorúan nézett a férjére, mint a ház urára, aki bólintott, és hozzá tette, hogy "Add oda." A gyűjtögetők tisztességesen megköszönték, és a füzetjükbe felírták, aláíratták majd távoztak. Kettejük között egy rövid párbeszédben tisztázták, hogy ez volt a heti kenyerük ára, majd Bátyám megnyugtatta Ángyit, hogy még egy napra van kenyér, aztán majd lesz valahogy...
Hétfőn nálunk piac nap van, ide főleg akkoriban illett elmenni, még akkor is, ha semmit nem akart vásárolni az ember és ugye mint nyugdíjas ráértek, ott a piacon sok mindent hall és lát az ember, találkozik rokonokkal ismerősökkel. Bátyám is elment és egy adott pillanatban odajött hozzá valaki, aki tőlük az elmúlt évben megvásárolt egy kotlót és a fészekalj csirkét (annyi csirke, ahány tojás befér a tyúk alá, átlag 15, attól függően mekkora a tyúk). Az illető elmondta, hogy a csirkék olyan sokat tojtak az elmúlt hónapokban, hogy a tojásokból még eladni is jutott, és nagyon elégedettek a vásárral és örvend, hogy találkoztak, mert még rá akar pótolni a csirkék akkori árára, és adott neki 5000 lejt. Kapták mindezt akkor, amikor az utolsó lejüket odaadták jótékony célra. Hát ilyen az Isteni Gondviselés annak, aki hittel bátran cselekedik.
